2011. 05. 15.

A dekádok

Minden állatövi jegyet három, közel azonos részre bonthatunk. Ezeket a részeket nevezzük dekádoknak. Elnevezése a deka, vagyis tíz, tized szóból ered. Mivel egy jegy 30°-ból áll, azt három részre osztva, három darab 10°os részt kapunk. Attól függően, hogy a radix – születési – képletben a Nap az adott jegy melyik harmadába esik, aszerint beszélünk első, második, és harmadik dekádban állásról.

Ha a születés pillanatában a Nap valamely jegy 1°-9°-ig terjedő szakaszán áll, akkor az illető az adott jegy első dekádjában született. Ha Nap pozíciója a jegy 10°-19° között van, akkor a második dekádban áll, és ha a 20°-29°-on helyezkedik el, akkor beszélhetünk a harmadik dekádban született emberről.

A 12 jegyet, ez további háromszoros szorzóval színesíti, ugyanis az egyes dekádok a jegyek színezetét jelentik.
Minden jegy első dekádja „tiszta jegynek” tekinthető. A további kettő pedig az elemek szerinti csoportosításban összetartozó, következő jeggyel színeződik.

Tehát a Kos első dekádjában születettek Kos-Kos energiákkal rendelkeznek, míg a második dekád Kos-Oroszlán vonásokat mutat, és a harmadik dekádban születettek a Kos-Nyilas színezetet képviselik.
Ilyen módon az összes jegy dekádok szerinti beosztása a következő:


Első dekád
Második dekád
Harmadik dekád
Kos
Kos-Kos
Kos-Oroszlán
Kos-Nyilas
Bika
Bika-Bika
Bika-Szűz
Bika-Bak
Ikrek
Ikrek-Ikrek
Ikrek-Mérleg
Ikrek-Vízöntő
Rák
Rák-Rák
Rák-Skorpió
Rák-Halak
Oroszlán
Oroszlán-Oroszlán
Oroszlán-Nyilas
Oroszlán-Kos
Szűz
Szűz-Szűz
Szűz-Bak
Szűz-Bika
Mérleg
Mérleg-Mérleg
Mérleg-Vízöntő
Mérleg-Ikrek
Skorpió
Skorpió-Skorpió
Skorpió-Halak
Skorpió-Rák
Nyilas
Nyilas-Nyilas
Nyilas-Kos
Nyilas-Oroszlán
Bak
Bak-Bak
Bak-Bika
Bak-Szűz
Vízöntő
Vízöntő-Vízöntő
Vízöntő-Ikrek
Vízöntő-Mérleg
Halak
Halak-Halak
Halak-Rák
Halak-Skorpió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése